Pannonhalmi Borvidék

A Bakony legészakibb nyúlványain a Pannonhalmi Dombság három vonulatának  délkeleti-, déli és délnyugati lejtőin a római kor óta termesztenek szőlőt.
A vidék történelme, társadalmi és gazdasági fejlődése jelentősen összefüggött a szőlőtermeléssel, a szőlő kultúrával.

Ezt erősítette meg Pannónia Szent Hegyén, Géza fejedelem által alapított bencés monsotor is, ahol az államalapítás után 997-től szőlőt,bort termeltek a Főapátság  uradalmaiban, falvaiban.
A bencés rend papjai a szószékről, de a gyakorlatban is segítettek az uradalom lakosainak a fejlett szőlőtermesztés és borászat elsajátításában. A XIX. században az apátsági nagybirtok mellett kisebb szőlőbirtokok is foglalkoztak árubor termelésével, amelynek a filoxéria kor vetett véget.

Több évtizedes szünet után a borvidék 1990-ben jött létre s jelenleg Pannonhalmi borvidék néven működik.
Aborvidék 15 települést foglal magába (Nyalka, Pázmándfalu, Győrság, Pannonhalma, Écs, Ravazd, Nyúl, Felpéc, Kajárpéc, Győrújbarát, Győrszemere, Tényő, Lázi, Győr-Ménfőcsanak, Románd). Földrajzilag a Pannonhalmi Szent Mártonhegy, a Csanak- és Szemerehegy alkotják a dombság magját. Legmagasabb pontjuk 317 méter.


A borvidék teljes területe 3944 ha melyből 3236 első osztályú termőhely.  Mára mintegy 650 ha a szőlővel borított terület.

A táj klimatikus viszonyaira a mérsékelt kontinentális hatások jellemzőek. A talajtani jellemzőkre a legnagyobb hatást a Sokoróaljai dombokat felépítő tavi homok, agyag és negyedidőszaki kavics gyakorolják.
Domborzata tagolt lankás, déli, délnyugati lejtőin települtek a legjobb ültetvények.
Mindezen adottságok  nemzetközi viszonylatban  leginkább Elzászra emlékeztetnek bennünket.

Pannonhalmi Borvidék története sok néprajzi, valamint tárgyi emlékben is megnyilvánul.
Jellemzőek az úgynevezett „horhosok” , melyek gyakran kötik össze a településeket a szőlőheggyel.
Alapvetően ezek olyan löszbe vájt mélyutak, amelyeket előszeretettel használtak a szőlőművesek közlekedésre is.
Később  a meredek löszfalak páratlan lehetőséget adtak úgynevezett „lik-pincék” kialakítására.
Ezeket használta a szőlőtermelő ember, amelyben lakott, bort tárolt, érlelt. A borvidék legszebb „lik-pince” sorait Győrújbarát, Nyúl, Écs települések „horgasaiban” találjuk.


SZŐLŐFAJTÁK, BOROK



Hagyományosan fehérbort termő terület, bár a múlt évszázad első felében még közel azonos volt a kék és fehérszőlő részaránya. Manapság fehérbort termő terület.
A legnagyobb részaránya az olaszrizling fajtának van, mindemellett azonban szép számmal szerepel a rajnai rizling a chardonnay és a rizlingszilváni, valamint a fűszeres tramini, a sauvignon blanc és fehérburgundi is.
Az új telepítések szép számmal tartalmaznak korai és középérésű kékszőlő fajtákat is. Szép tételek készülnek pinot noir-ból, merlot-ból és kékfrankosból.



Az itt termett fehérborok remekül hordozzák a táj adta jegyeket. Frissek, fajtajellegesen gyümölcsösek, ahol a löszön érett savak szép hátterei az izgalmas illat- és ízvilágnak, hogy az hosszú ideig hízelegjen a fogyasztónak.
Az újra reneszánszát élő hordós erjesztésű, érlelésű nagytestű fehérborok, melyek alapanyagai az olaszrizling, chardonnay-pinot blanc mutatják meg leghűebben a páratlan borvidéki adottságokból adódó lehetőséget.